TETŐJAVÍTÁS

A legtöbb 90-es években épült ház esetében számos olyan problémával szembesülhetünk, ami a tetőt közvetve vagy közvetlenül érinti. Sok esetben már régiek, elavultak vagy egyszerűen felújításra szorulnak.

Nem szabad halogatni a döntést, hiszen sok további bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat, mivel ez hatással van az épületszerkezet további romlására is, és nem utolsó sorban pénzt is spórolhatunk. Talán nem is gondolnánk, de a téli időszakban érzett hőveszteség a házban lehet a tető hibája is, de például a korszerűtlen, hibás tető tehet arról is, ha nyáron fullasztónak érezzük a házat.

Sokan azonban inkább halogatják a tető javítását, hiszen amíg látványra megfelelőnek és problémamentesnek tűnik a ház, és nincs sok felesleges pénzük, addig inkább nem nyúlnak hozzá. Pedig ha tudnák, hogy egy egyszerű tetőjavítás, a tető korszerűsítése hosszú távon mennyit spórolna meg nekik, akkor bizony gondolkodás nélkül ebbe fektetnék a pénzüket.

A tetőszerkezet javítása nem csak azért fontos, hogy a tető esztétikus legyen, hanem hogy ezzel energiát spóroljunk meg, hogy kevesebb legyen a fűtés és a villanyszámla. Emellett egészségügyi szempontból is lényeges, hiszen a penész rossz hatással van az egészségre, és a lehetséges balesetektől is úgy óvhatjuk meg magunkat, ha a tető a megfelelő biztonságot kínálja.

Ha a tetőszerkezet javítására, tetőfedésre van szüksége, akkor hívja felkészült szakembereinket, akik a lehető leggyorsabban megállapítják a hiba okát, s szakszerűen kijavítják tetőjét!

ING

Ingyenes ajánlatkérés

Hívjon most és kérjen

INGYENES AJÁNLATOT!

Bemutatkozás

ÜDVÖZLÖM A WEBOLDALAMON!

Csapatommal vállaljuk családi házak, társas házak és egyéb épületek tetőfedő és bádogos munkálatait szakszerű kivitelezéssel 15 éves szakmai tapasztalattal.

Csapatom évtizedek óta foglalkozik tetőfedéssel és bádogos munkákkal. Készséggel állunk a rendelkezésére legyen szó tetőfedésről, tetőjavításról vagy bádogos munkáról. Kérje ingyenes árajánlatunkat, s mi díjmentesen felmérjük jelenlegi tetőjének állapotát, majd elküldjük a kivitelezési tervünket és a hozzá tartozó árajánlatot.

Forduljon hozzánk bizalommal!

+36 30 889 5374

Miért válasszon minket?

DÍJMENTES ÁRAJÁNLAT

Nagyobb munkák előtt díjmentes kiszállást és állapotfelmérést vállalok az egész országban!

15 ÉV TAPASZTALATTAL

Csapatunk több mint 15 év szakmai tapasztalattal rendelkezik a tetőfedés és bádogos munkák kivitelezésben.

5 ÉV GARANCIA

5 év garanciát vállalunk minden általunk végzett tetőfedő és bádogos szolgáltatásra!

MINDIG IDŐBEN

Felkészült csapatunk mindig betartja a szerződésben vállalt határidőket!